Sok egészen kivételes edző dolgozik azon, hogy a leghatékonyabb támogatást adja meg tanítványainak. Talán az angol szó azonossága miatt sokan közülük rátalálnak a coachingra, a legelkötelezettebbek pedig bele is vetik magukat a tanulásába…és itt kezdődnek a nehézségek. A coach és az edző előfeltevései ugyanis, legalábbis a hagyományos edzői szerep esetében, koránt sem fedik egymást, például:
- a coach az ügyfelet tekinti a saját ügye szakértőjének, az edző maga is szakértő
- a coach nem motivál, legfeljebb segít megtalálni az ügyfele saját motivációját, az edző motivál
- a coach nem felel az ügyfele változásáért, az edző sokszor érzi magát felelősnek tanítványai teljesítményéért
- a coach tanú az úton, az edző inkább pásztor, aki terel és hajt
- a coach nem érdeklődik a probléma részleteiről, a megoldásokra kérdez, erőforrásokat tár fel és a vágyott jövő iránt érdeklődik, az edző sokszor hibákat javít/problémákat kezel
- a coach a legtöbbször kérdez, az edző utasít, ellenőriz, javít
Ha mindez nem lenne elég, megszokott edzőképeink meghatározzák azt is, hogy a sportolók vagy a szüleik mit várnak tőlünk. Minden elismerés megilleti azokat az elkötelezett edzőket, akik ezt a szerepkonfliktust is vállalják tanítványaik minél hatékonyabb és emberibb támogatása érdekében, és újra és újra felteszik a kérdést:
Azt teszem, ami a leghasznosabb tanítványaimnak, a sportolóimnak?
A kendó utánpótlásnevelésben eltöltött első tíz évünkben mi is a gyermekkorunkban rögzült megoldásokat alkalmaztuk, ráadásul az eredmények szempontjából kellő hatékonysággal. Mégsem éreztük azt, hogy minden hozzánk kerülő fiatal számára megadtuk volna a lehetőséget, hogy a maga ütemében és képességei szerint érje el a saját legjobb teljesítményét. Működtettünk egy rendszert, ami kitermelt magából sikeres versenyzőket (ma ők adják a válogatott csapat gerincét), de nagyon sok fiatal számára teljesíthetetlen elvárásokat támasztottunk. Ez természetesen a félamatőr sportágak örök dilemmája…
A megoldásfókusz megismerése és alkalmazása hozott igazi változást a számunkra, hiszen egy új szemüveget vettünk fel. Nem magunkra erőltettünk egy szerepet, hanem máshogyan kezdtük el nézni és lassan látni is tanítványainkat. Talán ők voltak a leginkább meglepve…
Mi változott?
Inkább azt kezdtük el keresni, ami már jól működik, amit jól csinálnak, és biztattuk őket, hogy csináljanak belőle többet – szakértői szerepünk megmaradt, de az iránya mégis változott.
Amikor láttuk, hogy valaki valamit nem úgy csinál, ahogy tanítottuk, nem javítottuk ki rögtön, hanem megkérdeztük, hogy miért hasznos neki, hogy úgy csinálja.
Időnként még arra is képesek voltunk, hogy elengedjük a több mint 10 éves szakértői szerepünket, és megkérdezzük, hogy szerintük, hogy lenne a legjobb…
Mi változott?
Először is eltűnt vagy legalábbis csökkent az a negatív feszültség, amely abból adódik, hogy bizonyos szintű veszélyben érzik magukat egy edzésen.
Nőtt az önbizalmuk, hiszen nem egyszerű információt befogadó, utasításokat végrehajtó automatáknak, hanem olyan személyeknek kezdtük el tekinteni őket, akik jó okkal teszik, amit tesznek, akik képesek megtalálni és elérni a számukra legjobb megoldásokat, és akik rendelkeznek az ehhez szükséges erőforrásokkal.
Erősödött a motivációjuk, hiszen nem azért dolgoztak, amiért szerintünk kell nekik, hanem azért, amit ők akarnak.
Belső nyugalom, magabiztosság és motiváltság…mintha sok edző dolgozna ezért… Persze felmerül a kérdés, hogy hol van az a határ, az az egészséges egyensúly, ahol ezek a kívánt változások is megtörténnek, és az edző át is adja azt a szakmai tudást, amivel valóban segíteni tudja tanítványai, sportolói fejlődését, és amit el is várnak tőle. Melyek azok a területek és helyzetek, amikor coaching szemlélettel lehetek igazán hasznos, és melyek azok, amelyekben edzőként van rám szüksége tanítványaimnak? Te mit gondolsz?
Nekünk sokszor nem volt kellemes arra gondolni, hogy mennyivel kevesebb sérülést okoztunk volna másokban, ha már korábban is így dolgozunk, de vígasztalt, hogy a közös célért az általunk ismert és bevált legjobb megoldásokat alkalmaztuk. Most is ezt tesszük, egy új, megoldásfókuszú szemüveget viselve, amin keresztül tanítványaink újabb és újabb képességeit és vágyait vesszük észre, és örülünk meg nekik.